Számunkra vége a bajnokságnak?

A Covid-19 nyomán már világjárvány bontakozik ki, míg a 2019/20-s sakk-csapatbajnokság a kiírt 9 forduló helyett a 2020.03.08-i 7.-ket követően fejeződik be. Akkor még nem tudtuk, hogy a következő bajnokság indulásáig másfél évet kell várnunk. A meglehetősen hosszas kényszer-szünet alatt se csapatbajnokságot, sem egyéni versenyeket nem lehetett szervezni. A sakkportálok maximum gyászjelentéseket tettek közzé.

Sok bizonytalanság után 2021 őszén érkezik el a várva várt nap! A csapatbajnokságok kiírásával mind az országos, mind pedig a Pest Megyei Sakkszövetség beindítja a pontvadászatot. Az új bajnokságok indulásával önkéntelenül is némi számadásal kell kezdeni. Ki maradt, s ki nem? Visszatérnek-e a régi játszótársak, vagy itt is hatalmas változásokra kell készülni ebben a hagyományokat alapjaiban mereven örző sportágunkban.

Mindig borzasztóan kényes kérdés statisztikai adatokkal – ráadásul, amiket én állítok össze – operálni, azonban némi tendenciákat ki lehet belőlük olvasni.

A pandémia elültette az emberkben a félelmet, s ez alól a sakozók sem vonhatták ki magukat. Nem csupán a csapatok száma csökkent, hanem a küzdelmet felvállaló sakkozók száma is! A mi esetünkben ez a csökkenés 30%-s! Egyre nagyobb bajban a hazai sakkozás! (Ha csak a közelmúlt nagy hazai sakkozóink Európa ranglistájában elfoglalt legjobb helyezéseit vesszük szemügyre, a mai erőlistán /2021.12.21/ 11. Rapport Richard.) S ebben a tendenciában nem igazán érezzük országos sakkszövetségünk maradéktalan támogatását!

Személyes közreműködésem kezdete 1990-re datálódik, s bár akkori kezdő versenyzői pályafutásom során nem láttam bele akkori vezetőnk Heller Árpi küzdelmeibe, még is azt jelenthetem ki, hogy játékunk eredményességét – a szükségesnél sokkal jobban – korlátozták a szervezésbeli, napi működésbeli problémák megoldása. Sportágunk – nem látványsport-beli minősítése – operatív munkánk személyi kérdéseit, egyre inkább financiális kérdések kezdték el uralni. De mi is a versenysakkozás lényege? Megtanulni az alapokat (minél hamarabb, s minél mélyebben), s minél többet versenyezni, ahol a tanult anyag “éles” helyzetben való kipróbálása, a tanult anyag realizálása valósul meg. Csakhogy ezeken a versenyeken megfelelő körülményeket kell biztosítani! El kell utazni, szállást-, nevezési díjat kell fizetni. Amennyiben ezeket a költségeket a “ családi háttér” nem képes megfinanszírozni, akkor azt a versenyeztető sportszervezetnek kell, kellene biztosítani, csakhogy a legtöbb esetben ez a – nem látványsportok esetében – bizony nem könnyű feladat!

A mai rohanó világunkban A személyes ambíciók, pozíciók hajhászása, – natán megtartása – egzisztenciális kihívások olyan energiákat vonnak el, amik elve korlátozzák az egyéb területekre fordítható, megmaradó erőforrásokat.

A sportokat egyébként meglehetősen kedvelő emberként tv-n nézve egyes pl. síközvetítést, azt gondoltam, hogy az egész nem áll egyébből, mint felkötni a lécet, egy jó csúszni, s mi a probléma? Mitől lihegnek a versenyzők? Megértéséhez, fel kell kötni azt a lécet!

Nincsen az másképpen a verseny-sakkban sem! Két játékos – akár egyéni versenyen, akár csapatbajnokságon – hosszan meredten néz egy táblát, rajta megannyi különböző figura, melyek egyikén felváltva tolnak egyet. Ott belül számos feszültségen túl alkalmazni jónéhány tradicionális szabályt, kezelni az órát, írni a lépést, s ugyanakkor nem elveszteni a fonalat, korosztályól, s nemtől független embert próbáló feladat! Hogy kihozd magadból a pillanatnyi maximumot, ahhoz bizony CSAPAT kell! A helyzet varázsán, a pillanatnyi döntés miben létén, az egyéni felkészültségen túl a csapatszellem az, ami támpontot, némi fogódzót tud biztosítani.

Változatlanul hiszem, – s ezzel tán nem vagyok egyedül – hogy a törökbálinti sakk képes CSAPATként működni! Kell, hogy csapatként működjön!

Amikor a – ma már TbSakk SE-ként nevezett – törökbálinti sakkcsapatot – tán túlzás nélkül állíthatom – bajnokság közben néhányan cserben hagyták, olyan új problémákat vetett fel, ami nem oldódhatott meg egyetlen ember/sakkozó megoldó képességén! Kálmi realisztikus helyzetértékelésén, az én ingatag álláspontomon csupán újsüttetű elnökünk Leipán Tibor – ma sem értem miből táplálkozó – optimizmusa lendített túl minket! Kovács Gabi besegített a megyei kiscsapat szervezésébe (azt szinte teljesen átvállalva), Bilibók Csabi (s nem utolsó sorban a gyerkőcök szülei igen rugalmas hozzáállásának köszönhetően) – az ifi kérdés – megoldásában (s nem utolsó sorban a sokat szidott MSSz meglehetősen rugalmas ügykezelésnek köszönhetően) nyújtott segítségével most úgy látszik, hogy – csapatunk meghatározó egyéniségei számára is egységes álláspontunk az, hogy emelt fővel tudjuk – problémáink ellenére is – befejezni ezt az NB-s csapatbajnokságot!

Ennek a bajnokságnak, még nincs vége a számunkra!

A hirtelen leigazolt ifjú titánjaink – szinte az utcáról érkezvén 50%-s teljesítmény nyújtva – Botond vesztett (11.), Sanu nyert (12.) /NB II-ről beszélve/- soha rosszabb bemutatkozást! Van bennük fantázia!

Pontosan ez az, amiért érdemes csinálni!

PP